Számos probléma, amelyet a hétköznapokban tapasztalhatunk, számos kérdés, amely felmerül bennünk életünk során, visszavezethető arra, hogy nem fejlődünk, elveszítjük a kapcsolatunkat a motivációnkkal. Ilyen problémák lehetnek többek között, ha folyamatos próbálkozások ellenére sem érjük el a céljainkat, a kényszerként, feladatként megélt mindennapi helyzetek, a stressz, a kiégés és így tovább.
Ha fejlődünk, akkor motiváltak vagyunk, látjuk értelmét a tetteinknek, a folyamat során felszabadultságot tapasztalunk. Ekkor érezzük úgy, hogy igazán élünk, hogy van miért élnünk.
„Miért fejlődnék egyáltalán?”
A téma vizsgálata során megfigyelhető volt, hogy sokan ezt a kérdést teszik fel, ha szóba kerül a fejlődés lehetősége. Sokan nem látják, miért kellene foglalkozniuk a fejlődés kérdésével, nem hozzák kapcsolatba a saját maguk által megélt problémákat a fejlődéssel. További megfigyelés, hogy felnőttkorban a fejlődésre való igényt mintha sokkal nehezebb lenne megtalálni, mint gyermekként. Egy bizonyos kor elérése után a természetes késztetés mintha megállna, abbamaradna, elfogyna – ezzel együtt pedig a fent említett tünetekből egyre többet tapasztalunk. Sőt, az is előfordul, hogy épp ezekre a tünetekre, vagy épp ezek kezelésére hivatkozva nem foglalkozunk a fejlődéssel. (Pl. „nem érek rá ezzel foglalkozni, mert túl sok a feladatom, fontosabb dolgom van ennél, túl stresszes az életem.”) A felnőttek fejlesztése, önfejlesztése éppen ezért legtöbbször nehézségekbe ütközik.
Hogyan lehetséges az, hogy ha a fejlődésre való törekvés ott van bennünk, és úgy tűnik, hogy az természetes, mégsem törekszünk folyamatosan a fejlődésre?

Török-Szabó Balázs: A fejlődéspraktika